HEJ KOSZORÚ, KOSZORÚ

Váratlan telefonhívást kaptam pár napja. Egy kedves női hang üdvözölt, s érdeklődött jó helyen jár-e, mivel a cukorgyűjtő Kovács Istvánt keresi. Tőlem megszokott cukros-lelkesedéssel történő üdvözlésem után elmondta, hogy a Népszabadságban rólam megjelent cikk utáni napokban a konyhai kredencben történő pakolászáskor nagy dobozban zörgő kockacukrokat talált.

Bár hirtelen számtalan emlék röppent elő a múltbéli párizsi és hazai kirándulások, találkozók, légyottok emléke, melyet párjával Zelk Zoltánnal vagy épp nélküle töltött, de arra gondolt, hogy a rohanó idő sodrából kiemelve egy megfelelő helyre kellene átmenteni ezeket a 60-as hetvenes évekből származó relikviákat.

Ezért hívott fel, hogy érdekel-e ezen édes kis anyag. Igent rebegő válaszomat követően pár nap múlva meg is érkezett a kis csomag, mely erősen elgondolkodtatott engem. Zelk Zoltánné….. hmm…irány a google. Bizony, ez a név egyedi megismételhetetlen, hiszen kitalált, képzett név, a Zelkovics névből alakította át a híres Érmihályfalván 1906-ban született költőnk! Akkor bizony ez a kedves hölgy nem lehet más, mint a művész utolsó szerelme, Sinka Erzsébet asszony. Bizony dupla öröm járta át a testem ezek olvastán, hiszen a cukorszerzés örömén túl megcsapott a gyermekversek költő fejedelmének és hasonló érdeklődésű társának géniuszi szele. A mai celebvilág pillanat emberkéihez képest az örökkévalóságnak alkotó művészek “testközelsége” megszólításának izgalma adja számomra ezen cukrok megkülönböztetett figyelmét.

Ki tudja, miközben ezen versike gondolatfoszlányai kergetőztek a nagy költő fejében, e cukrok melyikének a társát süllyesztette éppen a “Les Cafés Henri Large” 197 Rue Lafayette Paris alatti presszóban felszolgált kávézóban.

Zelk Zoltán: Vers a két kis fókáról

Északsarki cukrászdába,

ami éjjel-nappal zárva,

minden reggel s délután

beállít egy fókafiú

és vele egy fókalány.

****

Mit esznek a fókák?

Jégből sütött tortát!

Hóból főzött kakaót:

az is csak a mindig zárva

Északsarki cukrászdába

kapható!

De ki tudja, lehet ez éppen egy magyar kávézóban is?!

Erzsébet asszony párja mellett és után a költő műveinek rendezése kiadása, belső kritikája mellett a saját lelkéből fakadó művészetét gyermekeknek írt könyvekkel mutatta meg. Többek között ilyen a következő mű, melynek ismertetőjét azt hiszem ő írta meg valamely könyvkereskedés ajánlásához..

Sinka Erzsébet (Zelk Zoltánné)

Körülvettek engem kicsiny gyermekségem kezdeteitől ezek a mondókák, játékhoz illő rímesek és csak pár szavas csúfolók. Köztük kezdtem lépegetni, beszélni is ezekkel tanultam. Valami visszahozhatatlan értéket őriznek. Nemzedékektől kaptam, most adom én is tovább.” A szerző Zelk Zoltánné Sinka Erzsébet: Hej koszorú, koszorú Mondókák, kiszámolók, rímes versikék. Gyermekkorunk kedvencei, egy kötetbe összegyűjtve, Damó István tündéri rajzaival. Emlékszel még azokra a mondókákra, amiket óvodásként tanultál? A Nagyi legnagyobb öröme az volt, amikor a család előtt elszavalta a kis lurkó a legújabb megtanult versikét. Ezeken nőttünk fel, nemzedékek óta. És ha te is szeretnéd megtanítani kislányod, kisfiad, hogy a Nagyi boldog lehessen, Sinka Erzsébet összegyűjtötte a gyerekkor összes kedves morzsáját. Vannak köztük régiek, újak, kedvesek és csúfolódók, de mind szívünkhöz nőttek. Ha pedig sok körülöttünk a gyerek, a játékok fejezetnél üssük fel, és már garantált is a jókedv! Ne legyél rest velük játszani!

 

FacebookTwitterGoogle+

Vélemény, hozzászólás?