A gyűjtés lélektana I. sorozat

Lássuk miként ír a gyűjtés lélektanáról egy pszichiáter, a kommunikációs kapcsolatokat vizsgáló egyetemi tanár szakember, Dr Buda Béla. Az anyag nem mindig pozitívan emlegeti a gyűjtést mint individuális tevékenységet, de a végső konklúzió a társas kapcsolatépítés, társadalmi kultúra teremtés elengedhetetlen formájának említi, s ez már szebben cseng számomra.

A gyűjtés lélektana

Az ember sokféle meghatározása között előkelő helyet foglal el a homo faber fogalma, vagyis az eszközhasználó emberé. Az eszköz tárgyak átalakítása, megmunkálása a túlélést szolgáló célok érdekében. Az eszköz mindig antropomorf, vagyis valamilyen emberi képesség megerősítője, kitágítója, meghosszabbítója. Az eszközök használatának és készítésének a magasabb rendű állatok között vannak evolúciós előzményei, de emberi eszközhasználatnak feltételei az emberi képzetek /reprezentációk/ és az időre és a jövőre vonatkozó ismeretek. Az idő fogalmi kezelése vonja magával az eszközök és a készítésükhöz alkalmas anyagok gyűjtését, tárolását, együtt az élelmiszerek összegyűjtésével és tárolásával. Az eszközök közé kell sorolni a ruhákat és a kultikus tárgyakat is. Az eszközkészítés az emberi munkamegosztás és a kereskedelem, ezzel együtt a társadalmi differenciálódás motorja.

A koppenhágai történeti múzeumban mindenki megcsodálhat egy csaknem teljesen épen maradt „kőbaltagyárat”, nyilván a célszerűség szempontjából gondosan kiválasztott nagyobb kődarab felaprításának minden fázisa itt megfigyelhető. Aki itt dolgozott, nyilván ebből is élt.

Az emberi kultúrtörténetben a tárgyak eszközzé formálásával párhuzamosan megjelent az esztétikum is, a formákban rejlő érdekesség, szépség, különlegesség. A hasznosság és szépség hordozói a közösségi hatalom birtokosának tulajdonai lettek. Ha úgy tetszik, a mai gyűjtés prototípusai az ilyen kollekciók lehettek, ezeket néha ásatások megtalálják, leginkább vezérek sírjaiban.

A gyűjtés kultúrtörténete

Érdekes módon a nagy ókori civilizációkban a mai értelemben vett gyűjtés nem volt divat. A gazdagoknak sok használati és kultikus tárgyuk volt, a különlegességek a hatalmasok kedvencei voltak, de nem igazán gyűjtötték őket. A művészet mágikus és dekoratív funkciókat töltött be. Talán a római civilizáció végén voltak kultivált, rendben tartott készletek értékes és szép tárgyakból, és talán a császárkorban lehetett valamiféle könyvgyűjtés a művelt gazdagok körében.

Martialis és Gellius írásaiból tudjuk, hogy az első század második felétől már a maihoz hasonló könyvkiadás és könyvkereskedelem kezdett kibontakozni, olyan történeti adatok is vannak, amelyek szerint rabszolgákkal működő kiadói manufaktúrák napi több száz könyvtekercset tudtak előállítani.

De a mai gyűjtés kezdetei a kereszténységgel kapcsolatosak.

A templomokban mindenki megfordult és az épület monumentalitása mellett a szobrok, képek, kegytárgyak voltak a kultikus hangulat fő kiváltói. A késői középkorban már sok ember birtokolt vallásos ötvösmunkákat, képeket, szobrokat, ezek a mindennapi vallási rítusok eszközei voltak, értéküket az alapanyag és a megmunkálás biztosította.

A középkori kultikus individuáció elő formái megvoltak már az ókori Egyiptomban és Rómában is. Az usebtik és a római házioltárok /Lares/ apró istenszobrai minden nagy régészeti múzeumban megtekinthetők.

Már a második évezredre tehető az egyházi szobrászat, festészet és ötvösművészet nagyarányú fejlődése. Nemcsak az új és nagy templomok díszítése vált így gazdagabbá, megteltek a tehetősek magánkápolnái, elkezdődött a portréfestészet, majd pedig a fára, vászonra festett kép és a márványból, elefántcsontból, fából készült szobor értékes árucikk lett, készítői rangra és jómódra tehettek szert.

Sok gazdag ember ekkor vált a mai értelemben is vehető gyűjtővé, megrendelt, vett, kiállított /még ha csak magának vagy közvetlen környezetének is/.

A reneszánsz újabb, már világias kultuszt hozott, az antikvitás felfedezését, megkezdődött a régészeti műtárgyak gyűjtése és esztétikai újraértékelése. Antik tárgyak kereskedelmi cikké váltak, az antik érmék gyűjtése érdekessé tette a megelőző századok nyugat-európai érmeit vagy a Kelet különös formájú pénzeit. A megindult nemzetközi kereskedelem a drágakövek, ékszerek, porcelántermékek divatját is előidézték.

Itt kell megemlíteni, hogy a testen visel/he/t/ő/ ékszer minden civilizációban megjelent, elsősorban a magas státusú emberek körében, és e tekintetben is a nagy ókori civilizációk érett, ill. már dekadenciába hajló korszakában terjedt el és individualizálódott ennek birtoklása és használata, mint a régészeti leletekből tudjuk, általában a gyakran megtalálható ékszerek nem ritka és nemes anyagokból készültek /noha megmunkálásuk gyakran tükrözi már a szépség elveit/. Az ékszerek azonban a kincs jelenségvilágába visznek, a pénz genezisével kapcsolódnak /nem véletlen, hogy egyformán az arany és az ezüst játszanak benne központi szerepet/, hiszen nemcsak kifejezték, hanem meg is testesítették a vagyont, és kereskedelmi funkciójuk is volt.

Gazdag emberek, főleg főpapok és uralkodók ekkor már kiterjedten gyűjtöttek. Innen a mai nagy közgyűjtemények eredete. Később jött a könyvnyomtatás és a korábban csak kolostorokban vagy királyi udvarokban őrzött könyvek – legelőbb a biblia, az imádságos és az énekeskönyv, elkerült az egyszerű otthonokba is.

FacebookTwitterGoogle+

Vélemény, hozzászólás?